Oldalak

2020. február 12., szerda

Lívia

Február 12.

Névnapi üzenet

"Korlátlan urai ugyan nem vagyunk saját prizmánknak, de minél nagyobb darabot hódít meg önmagából az egyén, annál harmonikusabban élhet. Ha pontosan ismeri a benne munkáló erőket, vágyakat – s őszintén szembe tud nézni velük – , már kevésbé marad saját természetének rabja. Legalábbis megvan a reménye arra, hogy megszabadul saját tehetetlenségétől." (Mohási Lívia)


Eredete

Latin eredetű név, amely a Livius nemzetségnévből származik, a Líviusz férfinév női alakjaként keletkezett. A nemzetségnév alapjául szolgáló közszó jelentésére kétféle magyarázatot ismerünk. Az egyik szerint "ólomszínű, kékes", a másik szerint "irigy, rosszakaratú".

Gyakorisága

A korábbi évszázadok 25 leggyakoribb nevet tartalmazó statisztikáiban nem szerepel. 1967-ben 183 kislány kapta a Lívia nevet. 1996-ban a 106. volt a gyakorisági listán. 2000-ben a 109. helyre került. 2006-ban az összlakosság statisztikájában a 100. helyen állt.

Névnapja

február 12.

Érdekességek a névvel kapcsolatban

Livia Drusilla a Lívius nemzetség nőtagja volt az első római császárné. Ő volt Augustus császár felesége, tanácsadója és időnként helyettese, a Római Birodalom egyik legnagyobb hatalommal bíró asszonya. Első házasságából született fia, Tiberius később császár lett, de unokája, Claudius, dédunokája, Caligula és ükunokája, Nero is a birodalom élére került. Claudius idején nyilvánították istenivé.

Híres viselői

Livia Drusilla, Augustus felesége
Rusz Lívia grafikus, festőművész, képregényrajzoló
Mohás Lívia magyar író, pszichológus
Warga Lívia opera-énekesnő
Gyarmathy Lívia filmrendező
Járóka Lívia szociálantropológus, politikus

NumeroProfil-karakter

Líviák igen aktívak, tevékenyek. Ha neki kell kezdeni egy munkának, nem késlekednek, azonnal belevágnak. A munkaszervezésen túl a hétköznapi tevékenységekben (főzés, barkácsolás, kertészkedés) is meglehetősen talpraesett. Igyekszenek mindent önállóan megoldani: nehezen ismerik be, ha kudarcot vallottak, és még nehezebben kérnek segítséget. Nem egykönnyen adják ki a kezükből a feladatokat, sőt inkább ők vállalják át a többiektől is a teendőket. Bár vezetői-irányítói adottságokkal rendelkeznek, szeretnek mindent kézben tartani, ezt viszont sokszor a saját kárukra teszik és túlvállalják magukat. Legfontosabb életfeladataik közé tartozik, hogy megtanuljanak nemet mondani és az érzéseiket megfogalmazni.

Boldog névnapot, kedves Líviák!


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!
Ha érdekel a numerológia, a személyiségelemzés és fejlesztés, kövess a Numeroprofil facebook oldalán.