Január 21.
Névnapi üzenet
♀
Eredete
Az Ágnes név görög eredetű. A hagnosz görög szóból származik, jelentése: szent, szemérmes, tiszta, érintetlen, szűz(ies). A Hagnész név a latinba a szó eleji h nélkül került át, s Agnes alakban írták, mi, magyarok ezt a latinos formát vettük át. Később az Ágnes nevet hangzása és jelentése miatt összefüggésbe hozták, sőt azonosították a latin agnus szóval, melynek jelentése: bárány. Valóban, e két jelentés igen közel áll egymáshoz, hiszen a bárány a tisztaság, érintetlenség, ártatlanság jelképe.Gyakorisága
A név első írásos adata 1227-ből származik, ekkor azonban még az Agneti változatban jegyezték le. Az Agnes formáról 1249-ből vannak adataink. 1440 előtt a 7. leggyakoribb név volt, de a következő századokban egyetlen névgyakorisági listán sem találjuk. A 20. század közepétől azonban ismét kedveltté vált, amit az is bizonyít, hogy egy 1959-ben készült budapesti felmérés alapján a női nevek közül az Ágnes az 5. leggyakoribb név volt. Népszerűsége egészen a 2010-es évekig töretlen volt, azóta viszont már nem szerepel a 100 leggyakoribb női név között. Svédországban igen népszerű az Ágnes név, 2006-ban a 3. leggyakoribb volt.Névnapja
január 21.Érdekességek a névvel kapcsolatban
A január 21-i emléknaphoz különböző szokások fűződnek. A népi időjóslás szerint, ha Ágnes napja hideg, akkor a következő napi Vince biztosan enyhébb időt hoz. Ahogy egy rábaközi faluban emlegették: Ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince.Más vidékeken az Ágnes-nap a férjjövendölés napja volt.
Olyan település is volt, ahol ezen a napon a gyermeket váró asszonyok sós vízben mosakodtak meg, hogy a születendő gyermekük szép és egészséges legyen.
Híres viselői
Heller Ágnes filozófusBálint Ágnes írónő (Mazsola, Futrinka utca)
Kovács Ágnes úszóbajnok
Nemes Nagy Ágnes költő
Voith Ági színésznő
Kökényessy Ági színésznő
NumeroProfil-karakter
Ágnesek határozottak, erős akaratúak, célratörőek, vállalkozó szelleműek. Legalábbis a világ felé ezt az oldalukat mutatják, lágyságuk, sebezhetőségük sokáig rejtve marad. Nagyon vágynak a szeretetre, a gyengédségre, de sokszor nehezen tudják elfogadni a feléjük irányuló törődést. Magabiztos fellépésük mögött sok esetben erős önbizalomhiány áll - ami főleg a párkapcsolati vagy anyai szerepeikhez kötődik. Aktív, mozgalmas életet élnek, mindig találnak valami feladatot magunknak. Sok esetben a szakmai sikereiken keresztül építik fel az önértékelésüket, így fontos, hogy megkeressék azt az elfoglaltságot, amin keresztül ki tudják bontakoztatni individualitásukat.
Boldog névnapot, kedves Ágnesek!
Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!